Mai gyors Románia felé való kiruccanás ismét Budaházy-féle gondolatokat szült 🫣🤪Aztán gondoltam egy nagyot, miért is ne írjam le?

Valahogy nehezen indultam neki, de valahová menni akartam. Ebéd után 2-kor szántam rá magam. Környezetemben ilyen távú túrára (2 óra és a naplemente között) semerre nem volt kedvem. Tudom fájdalmas, de akkor is unalmas. Voltam korábban a közeli határon túl, egyedül ott még sosem. Királyhágót rég láttam, döntés ez lett. Bő 2 óra oda meg vissza is, egye fene.

Odafelé nem éreztem még ezt a kanyargást. Határ elég gyorsan megvolt, kb 5 perc. Botrányosak az utak, tényleg figyelni kell. Néha egész jó, de váratlanul bárhol hiányozhat 1-1 darab az útból. A környék azonban hamar szép a határ túloldalán. Jól belátható dombos rész, repce minden felé. Elkepesztően éheztem erre. Annyira egy fura ország ez, ez a rész tuti bár ez Romániára azért jellemző. Jön ez a csodás táj és egy dombtetőn a putris ház előtt ülve látják ezt a csodát egy kanyarban. Irigylésre méltó a helyszín, de ahh. Fura na, kissé nehéz megemészteni. Mindenhol kis kölykök integetnek, illetve állandóan mutogatják, hogy húzogasd nekik a gázt. Nénik, bácsik kint de néhol az egész család. Olyan élethelyzetek, hogy kamerát vinni kellett volna.

Kis kölyköknek amúgy mindig szeretek visszaintegetni, jó látni hogy örülnek. Itt azért hamar sok tud lenni🤪

Ahogy haladtam nagyon nem találtam meg a jó ütemét az útnak, mert amint kezdtem érezni megváltozott és nem volt élvezetes. Aztán később meg az A1 úton már olyan forgalom volt oda-vissza, hogy előzni is alig lehetett. Bár az út minősége onnantól egész jó. Átmentem a Királyhágón majd lementem a Sebes-körös partjára. Sétáltam picit mindkét oldalán, élveztem a víz hangját.

Ránézek az órára, huha ez erős, lehet h így este lesz, go haza. Ismét felmentem a hágóra, de most meg is álltam egy fotóra.

Jót tett a pihenő és az élet is jól kiadta. A hágó teljes részén saját tempómban és élvezetesen tudtam kanyarogni, sőt az a1-esen visszafelé is igen erős tempót sikerült tartani. Forgalom, utána is a kanyarokat nagyon jó ütemben lehetett megtenni, sosem jött senki amikor volt lehetős menni. Meg is köszöntem az életnek, megérte.

Elértem a dombos részt, megálltam egy jó repce fotóra 🫣 és gurultam tovább. Balra ment le a nap, mindkét oldalt a szép táj, ameddig a szem ellátott csodás virágzó dombok. Az úton csak én voltam, senki nem jött kilométereket át. Fülemben egy renek punnany szólt és énekelve néztem a narancsos nap sütötte mindent. Olyan ez a Románia is mint az élet, tele van mindenféle szar helyzettel, hellyel, de a bizony megéri kívárni a jót és felülni a jó hullámra. Nincs mese, kikezdhetetlenűl romantikus vagyok 😂

Azért hazafelé tartva erősen bogaras és sötét plexivel hajtottam a falvakon. A határon már erősen ment le a nap, de 1 kocsit kellett csak várni, mondom én ezzel a plexivel hazajövök. Óvatosan light tempóban nyomtam hazáig, remek zenék mellett.

Imádom ezt az életmódot, mindennek van ára, de ha megfizetjük, akkor eredménye is van. 🥰