Azt hiszem a 2021-es túra írását kicsit félbe hagytam és úgy kezdtem el írni a 2022-es Balkán túrát. Hát na, eléggé érzelmi alapon működöm, pláne ekként írok! Így aztán ez biza pár soros vázlatként várta remek kezeimet 😆. Íme hát, folytassuk ezt is párhuzamosan a másikkal. Sok szeretettel osztom tehát az élményt ebből az időszakból is. Ha már nem rémlik, akkor az előző napot ide kattintva éred el.

4. nap

A reggelt Milánóban a szokásos módon kezdtem (és itt a reggelire gondolok😁), amely egész jónak bizonyult. Az átlagostól is jobban sikerült bekajálni. Természetesen kimaxoltam a lehetőségeimet, azaz 11 után tudtam elindulni. Bár 10-kor már elkellett volna hagyni a szobát, de ez nekem megmarad örök lázadásként a szállásokon az tuti! Bár elég sok idő is a bepakolás 3 táskába és a lepakolás, felszerelés. Ekkor már a maszkot jelképesen voltam hajlandó viselni, mert ennyi cuccot kb úgy lehet vinni, hogy darabosan, minimum kétszerre. Ez elég izzasztó és maszkban elég fullasztó is, így erre nem voltam hajlandó… A szállást kifizettem, rendeztem és mindent felpakoltam.

Az aznapi terv nem volt túl bonyolult, kb félútig és kicsit tovább el akartam jutni, közben valahol szállást foglalni úgy, hogy másnap biztosan és elég lazán elérhető legyen a Csalagút. Legalábbis a felénél többet tolni, hogy biztonságosabban érezzem magam, bárhogy alakuljon is. Ehhez át kellett jutni a Mont Blanc-on, aztán utána uncsi autópályán haladni rettenetesen sokat.

A tervem az volt tehát, hogy mikor már kezdek nagyon fáradni, keresek valami értelmes árú szállást és kész. Ez a nap az egésznapos autópályázás miatt semmi izgalmat nem tartogatott, de mivel rólam van szó, azért ez nem volt teljesen így 😁!

Az első meglepi az Olasz-Francia határon ért. Amikor terveztem az útvonalat, akkor a google-ra hagyatkoztam és nem is vettem észre, hogy hol megy ez. Az út a Mont Blanc-alagúton át terveződött, mely érthető, hisz máshol bár motoros szempontból érdekes, de hosszabb is volna bőven. Ez Önmagában nem baj, csakhogy ez bizony díjköteles ám. Jó hát egész Franciaország díjköteles, horribilis összegeket tesznek be, de erre nem számítottam.

Útlevélellenőrzés után egy sorompós fizetőkapu jött, benne egy hölgyike. Na most nyilván az én angol nyelvtudásom, ahogyan az előző olasz bejegyzésben is kiderült korlátozott, de ide elég lett volna ha hajlandó megszólalni ezen nyelven. Na most franciául elkezdett kérdéseket feltenni, melyből az egyiknek volt értelme, hogy transit. Arra tudtam mondani egy igen, hisz tudtam, hogy ez a terv 🙂 Vissza is kérdezett, hogy biztos-e. Ez után mutatott egy majd 32 eurós értéket. Tyű mondom az anyátok úristenit nem nagyon vagyok ilyen nemzetutáló féle, de a csigát lenyomnám épp most. (maradjunk annyiban, ez után szívtam én nagyobbat is, lásd később🤣) Sebaj mondom a kártya megoldja.
Nincs pay pass, hmm ez fura. Elveszi a kártyát majd lehúzza a revolutot, nem működik. Mondom az nagyon állat még jó, hogy azon van euró direkt. Lehet kikapcsoltam a mágnescsíkot? Hmm nem hiszem, de mondom ok és odaadom a bankkártyát, az se. Na mondom itt kezd érdekes lenni ez a sztori. Persze hoztam magammal eurót, de nem sokat hisz pisiléshez vagy bármilyen fura esetre kellhet, Európában azért a wc is megy kártyával, tehát ilyen ritkán kellene legyen, no, hát ez volt az 🤣! Konkrétan néhány cent plusszal, de épp ennyi volt nálam amennyire szükség volt, de elmúlt. Hát nyaljátok meg a sót, ez van.

Az alagút a 11,6 km hosszával azért nem rövid azt meg kell hagyni. Persze két teherautó között motorral előzés esélye nélkül nem is valami szórakoztató.

Sebaj sikeresen átértem.

Az út picit kanyargósan kezdődött, hegyek között a völgyben ment jó darabig, ezt nagyon élveztem. A látvány még itt szép volt. Picit idegesítő volt, hogy állandóan hosszú út-felújítások miatti félpályás lezárások voltak és csigatempó, mert minden alkalommal sikerült egy kamion mögé kerülni… Azonban a táj az alagutakkal kétségtelenül nem volt csúnya na.

Isten tudja melyik fizetőkapunál kezdtem gondolkodni, hogy az első drága sorompónál kapott kártyát kéne használnom? Hát azóta se tudom pontosan csak sejtem, de mivel erre semmilyen emberi nyelven nem voltam felkészítve, így vélhetőleg nagyon ráfizettem. Minden kapu ad kártyát, a végén meg kéri. Egyik alkalommal eszembe jutott, hogy mi volna ha a másikat tenném be. Ekkor valamivel kevesebb jött ki, szerintem ezt kellett volna mindenhol tenni. Sose fog kiderülni (remélem) 😇

Hogy ezen gondolkodtam is egyértelmű, hogy elkezdett tényleg unalmas lenni a táj a autópálya mellett. Visszanézve tényleg… szóval a 180 km 1 óra 16 perc alatt valóban egész tűrhető átlagot hoz, majd hosszú pihenő után az 1 óra 9 perc 175 km-re meg még inkább 😎! Tényleg unalmas volt ez 1,5 év után visszagondolva is gyors élmény. Viszont időre mentem Londonba, így minél többet akartam megtenni ezen a napon. Mérni senki nem mért, ennyi idő után kijelenthető…

Viszont azért a megállók alkalmával volt időm enni és inni is és érdekes dolgok mindenhol vannak ha az ember figyelmes a környezetre.

A szállásom Troyes mellett volt az autópálya mellett, de nyilvánvalóan nem sikerült ez sem simára venni. Szóval a bookingra valami észlény megadta a pirossal karikázott részt ami azt jelenti, hogy miután levitt helyesen a pályáról, a körforgalomnál rossz kijáratra vitt és mehettem vissza a pályára.

Lófaszt, dehogy is kiabáltam… végülis csak 750 km volt mögöttem, mit számít az az oda-vissza 5 km a következő lehajtóig. Fájt maradjunk annyiban.

A Hotel ilyen tipikus amerikai feelinges út melletti volt, de az igényes fajtából. A parkoló azon szárny alatt volt ahol én is megszálltam, automata világítással. Hát mit ne mondjak, motorról mire lepakolsz, állandóan mehetsz a kapcsolóhoz… Tök furcsa poros parkoló volt, mintha épp előtte adták volna át, de még össze se sepertek. Viszont egy számomra azonosíthatatlan régi autó mellett álltam meg. Kár érte, bár itt egész biztonságban van, de ezt érdemes volna újraéleszteni,

A szoba szerintem rendben volt, elektromos redőny meg kényelmes ágy. Sőt volt szép fürdőszoba káddal. Na és itt jöjjön az a fura dolog amit senki nem ért meg, de ad valami furcsa képet arról milyen űrlény előrelátó tudok lenni. Szóval volt nálam fürdősó, így kihasználva a kádat egy filmet megnézve pancsiztam egy jót a semmi közepén egy motelben. Hogy miért tart magánál az ember fürdősót? Hát pont ezért, mi van ha lesz egy kád és lesz hozzá kedvem? Hát ez 😆! Mert hát vagy kell, vagy nem az ugye 50% 🤪! Ez másodjára történt meg velem, az egyik szülinapomon így került a jakuzziba fürdősó, de ez hosszú történet… 😎🤪

Egy szó, mint száz itt sikerült aludni és tervezgetni a következő napot, mivel a Csalagúton át terveztem menni, mivel nem akartam minden cuccomra vigyázni egy komp úton. Viszont nem foglaltam le, mivel járatot kellett foglalni, így aztán fogalmam nem volt mikorra érek oda. Ez nagy hiba volt, de térjünk rá a következő napon.

5. nap

A szálláson természetesen reggelivel indítottam, hisz ez egy fontos taktikai elem volt végig. Miután lementem reggelizni, mindenki maszkban kellett legyen, legalábbis így tűnt. Fogalmam sem volt, mivel angolul simán tudtam volna értelmezni, de franciául nem. Egy ázsiai nő aki töltötte fel a reggeliző részt konkrétan elugrott tőlem és hadakozva mutatta, hogy maszk maszk maszk. Fú mondom bakker te aztán. Nem tagadom a létezését, hisz átéltük a pandémiát, voltam is covidos, de ez minden csak nem racionális. Na mindegy.

Megettem a reggelit, ami elég gyenge eresztés volt. Lényegében minden asztalon volt egy csipesz, csak a sajátoddal mehettél enni. A pánikoló ázsiai csaj ha nem volt ott, akkor kb mindenki elengedte a sztorit, nevetséges volt, de tényleg. A kávégépet nem tudtad használni, mert a gombot mindenki megnyomja és meghalunk… 🤣 Sebaj, kifizettem és elindultam, mert várt rám még ha nem is olyan sok, mint előző nap, de 400 km a vonatig ás még mindig hajtott, hogy Angliába kell érnem időben, hisz minden ki volt számolva az esküvőig, így a karantén ideje is. Mivel elég sokat szarakodom szó szerint, így fél 12 előtt gurultam csak ki a pályára.

Az útról tényleg semmi értelmeset nem tudok írni, eltelt. 🤣😇😆😁😎🤪

Azonban, mint tudjuk az én utamon nem telhet el nap történés nélkül, ez most sem volt másként. Megálltam a kapunál és jeleztem, hogy szeretnék vonatozni. No, ekkor kezdődött a szerény angol tudásos activity, mely során megértettem, hogy itt csak előre foglalt jeggyel lehet átmenni. Szépen kinyitottak nekem egy visszafordító sorompót és elkellett hagynom a helyszínt. Mondom ez de jó, remélem nem lesz hely sem és vége mindennek. Komolyan ez a covid okozta állandó stressz rohadt idegesítő volt és később még durvább dolgok is voltak, na mindegy…

Szóval félreálltam és elkezdtem keresni. Simán volt hely, de de mennyiért. Már nem emlékszem a pontos különbségre, de egy szemmel látható drágulás volt, így frissen foglalva. Minimum 30%. 112 euróba került a kis vonatjegy. Hát azt hittem ott kapok idegrohamot, hogy 30 perces vonatocska miatt ennyit kell fizetni, pláne, hogy ez akkor még majdnem 2 nap szállást jelentett.

Az is mókás volt, hogy utolsónak állhattam be a vonatba, de amíg a szem ellátott lent nem volt autó. Elképesztő hosszú a vonat, sosem gondoltam, hogy ez ilyen brutális. A 30 percet száradással és pihenéssel töltöttem, fel sem mentem hisz egyedül ültem és ittam az ajándék vizet amit osztogattak. Tök érdekes élmény, bár mindig azt hittem, hogy felborul a motor, de nem. Tök jó volt, na meg végig volt net odalent, így ezen se kellett aggódni.

A kimenetel lényegében semmi, miután végig mentem a teljes vonaton, már a pályán voltam a rossz oldalon 🙂. Alapvetően a baloldali közlekedésre egész jól átvált az agy, legalábbis nekem az ilyen váltásokkal nincs bajom. Az már inkább, hogy rettenetesen sok a tábla, hogy lassíts, nagyon sokba kerül a gyorshajtás és állandóan azon gondolkodtam, hogy mennyivel is szabad mennem km-ben. Meleg is volt, borzalmas lassú tempó a pályán, kezdtem nagyon tompulni.
Mondjon nekem bárki bármit, Angliában közlekedni botrány pláne Európa többi országa után. Persze a mérfőld, a lassúság, a forgalom és az ismeretlen hely, ami miatt navit kellett nézni, mind zavaró volt. Fáradt is voltam már, mégiscsak 5. napja voltam úton és egy beállt pályarészen majdnem belepukkantam az előttem lévőbe. Fékezni nem volt idő, így elhúztam az álló sorok mellett és az adrenalin löket ki is tartott tesómékig. Nem mondom, hogy nem szép, sőt ez a kertvárosi rész kifejezetten, de biz én nem vagyok oda való, nem szívesen élnék itt. Ehhez én semennyire nem vagyok szabálykövető, nekem a mediterrán való.

Viszont a lényeg, hogy megérkeztem végre összesen 2780 km-t megtéve Londonba ezzel életem eddigi leghosszabb túrájának kicsit több, mint felént megtéve. Ezt bizony már senki el nem veszi 😍

Várt rám 5 nap karantén a családdal elég étellel, itallal és alkohollal. Na meg állandó covid teszttel, de ez más lapra tartozik.